Teljesítményszorongás gyermekkorban- amikor a szülő feszültsége is hat
Minden szülő a legjobbat szeretné a gyermekének. Segíteni akar, támogatni, irányt mutatni. Néha azonban – teljesen észrevétlenül – ez a jó szándék belső nyomássá válik a gyerek számára. Ilyenkor a gyermek nem önmagáért tanul vagy teljesít, hanem azért, hogy megfeleljen, megnyugtassa a szülőt, vagy elkerülje a csalódást. Ez az állapot gyakran vezet teljesítményszorongáshoz.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
A teljesítményszorongó gyermek:
- nagyon igyekszik, mégis könnyen lefagy
- fél a hibázástól, a rossz jegytől, a kudarctól
- sokat rágódik, túlpörög, nehezen alszik el
- gyakran mondja: "nem megy", "úgysem sikerül".
Fontos tudni: ez nem akaratgyengeség és nem lustaság.
A szülő szerepe – kimondatlanul is hat
Sok szülő ilyenkor őszintén elmondja: "Én is feszült vagyok, sok a stressz rajtam." Ez nagyon fontos felismerés. A gyermek ugyanis nemcsak arra reagál, amit mondunk, hanem arra is, ahogyan jelen vagyunk. A gyerekek idegrendszere különösen érzékeny a szülő belső állapotára. Ha a szülő feszült, aggódó, türelmetlen – még akkor is, ha nem mond semmit – a gyermek ezt gyakran így fordítja le magában: "Akkor vagyok biztonságban, ha jól teljesítek." Ez nem tudatos döntés, hanem egy belső alkalmazkodás.
A teljesítményszorongás jelei:
- túlzott megfelelési kényszer
- állandó bizonyítási vágy
- sírás, dühkitörés tanuláskor
- hasfájás, fejfájás, alvási nehézség
- "okos, de nem hozza ki magából" érzés. Ezek mind azt jelzik, hogy a gyermek idegrendszere túlterhelt.
Mi segíthet valóban? Fontos a szemléletváltás: a szülő nem tanító
Sok családban a teljesítményszorongás ott erősödik fel igazán, amikor a szülő – kényszerből vagy aggodalomból – átveszi a tanító szerepét. Ez teljesen érthető reakció, mégis hosszú távon feszültséget termel. Ésszerű és egészséges döntés, ha a szülő szülő marad, és keres egy olyan külső segítőt (tanulásmódszertani szakembert, fejlesztőt, korrepetáló tanárt), akivel a gyermek együtt tud tanulni. Sok szülő próbálja több gyakorlással, szigorral vagy motiválással megoldani a helyzetet – de ilyenkor nem ez a kulcs.
A szülő feladata nem az, hogy:
- magyarázzon, számon kérjen, javítson
- állandóan kontrollálja a tanulást
- konfliktusokat vállaljon a leckén keresztül.
Hanem az, hogy:
- érzelmi biztonságot adjon
- megtartó, elfogadó kapcsolatban maradjon
- a gyermek számára biztos háttér legyen.
Amikor a tanulás terhe lekerül a szülő–gyermek kapcsolatról, gyakran már önmagában is csökken a nyomás. A gyermek akkor tud tanulni és fejlődni, ha biztonságban érzi magát akkor is, ha hibázik. Ez gyakran már attól elindul, hogy a szülő:
- tudatosítja a saját elvárásait
- levesz az elvárásaiból
- különválasztja a teljesítményt a szerethetőségtől.
"Akkor is szerethető vagyok, ha nem vagyok tökéletes." Ez az üzenet gyógyítóbb bármilyen plusz feladatnál.